Az ókorban vékony ólom lemezeket használtak a vonalak rajzolására. Később vékony ólomdrótok váltották fel a lemezeket amiket fába foglalták, hogy stabilabb legyen. Valószínűleg 1595-ben már használták a grafitot, de tévedésből ólomtollnak nevezték. Az első említések Nürnberg környékéről származnak, ahol a mai híres ceruzagyárak többsége található. Eleinte tiszta grafitot használtak, ami szép sima felületet adott és törölni is lehetett. A vékonyabb és pontosabb vonalak érdekében agyagot kezdtek a grafithoz keverni, így keményebb lett a ceruza hegye. A mai értelembe vett ceruza Nicolas Jacques Conte találmánya, amit 1795-ben szabadalmaztatott.

A technológia lényege: a grafitporhoz agyagot adnak, amit fokozatosan a kívánt keménységűre égetnek, a vékony grafit hegyet fafoglalatba rakják. A kolloidmalmokban rendkívül finomra őrlik a hozzávalókat, és nagyon pontosan tudják szabályozni az égést. 20 féle keménységű ill. puhaságú ceruza készül 10H-tól 9B-ig. A keményebb ceruzák H-s jelölésűek, a közepesek HB-sek, a puhák B-sek. A kemény ceruzákat műszaki rajzokhoz, íráshoz használjuk. A színük szürkés, vonalaik vékonyabbak. A puha ceruzákat többnyire művészi célokra használják, színük fekete, többnyire vastagabb a grafitbél bennük.

Minden vélemény számít!